A felhős idő ellenére nagy sikere volt az „Újbudai EgészségPart” elnevezésű egészségmegőrzést célzó rendezvénynek. A megnyitón Dr. Molnár László alpolgármester arról is szólt, hogy az egészségünk legfontosabb alkotórésze a mozgás. Mindenkit bíztatott, hogy vegyen részt – az új futópályán hirdetett, egész nap teljesíthető – egy körös távon, amely a gyorsaságot tekintve érmeket, kupákat, ajándékokat, a létszámot tekintve pedig 100.000 forint értékű osztálykirándulást ért.

100.000 forintért futottak – a Petőfisek győztek
A futóverseny népszerűsége várakozáson felüli volt: több mint négyszázan teljesítették a távot. A legfiatalabb versenyző három, a legidősebb hetvenhárom éves volt.

 

A 100.000 forint értékű osztálykirándulást a Petőfi Sándor Általános Iskola 2.a osztálya nyerte, ugyanis ők jelentek meg a legnagyobb létszámmal, ők mozgósították a legtöbb részvevőt.

10 és 17 óra között két színpadon is fellépők, beszélgetések szórakoztatták, tájékoztatták a látogatókat.
Segítség a szülőknek
Király Nóra alpolgármester asszony Béres Alexandrával folytatott kerekasztal-beszélgetésén a gyermekek egészségre neveléséről és a felnőttek példamutatásának fontosságáról is szó esett. A gyakorló szülők egyetértettek abban, hogy minél fiatalabb korban szükséges elkezdeni a mozgást, a helyes életmódot és az egészséges táplálkozást.

Ehhez a rendezvényen széles körű tájékoztatást kaphattak az érdeklődők. Népszerű volt a személyre szabott egészségtervezés, az egészségügyi szűrések, a dohányzásról, a vesék egészségéről szóló előadások, az ortopédiai tanácsadás, valamint a Béres Alexandra által vezetett átmozgató torna, illetve az idősek számára kifejlesztett, esést kivédő technikák és az arctorna is. A lélek egészségéért nevetést „hozott” a tópartra Domján Ferenc és a Hahotajóga csoport.
A legnépszerűbb orvos
A látogatók egy urnába dobott kérdőív segítségével szavazhattak a kerület legnépszerűbb orvosára is. A szavazók többsége a Dani Vilmosra, az Albertfalva utcai Rendelőintézet orvosára adta voksát, aki elmondta, egész pályafutása során nagy hangsúlyt fektetett a prevencióra és legfontosabbnak a hasonló rendezvényeket, valamint a példamutatást tartja, orvos- beteg és felnőtt-gyermek viszonylatában is.

A kicsik szórakoztatásáról kézműves foglalkozások, táncbemutatók, gyermekdalokat előadó fellépők gondoskodtak. A zöldségeknek öltözött tagokból álló Salátabár produkció kifejezetten a brokkoli, sárgarépa, saláta és más egészséges életek megszerettetését célozta a gyermekeknek szóló, fülbemászó dalocskákkal. A nap végi eredményhirdetés felfokozott hangulatát Kovácsovics Fruzsina vezette le egy vidám, „egészséges” interaktív koncerttel.
Kilátásban hasonló rendezvények
A rendezvény életre hívója, Király Nóra alpolgármester a nagy érdeklődésre való tekintettel a jövőben is tervez hasonló rendezvényeket, ugyanis fontosnak tartja széles körben terjeszteni, hogy az egészséget könnyebb megtartani, mint a betegséget gyógyítani. Véleménye szerint az önkormányzat a lehető legtöbb segítséget adja a hasonló kezdeményezésekhez és ahhoz a törekvéshez, hogy Újbuda legyen a főváros legegészségesebb kerülete.
Az eseményről készült videó ITT tekinthető meg>>>>