Hatalmas sikerrel zárult a „Nem vagyunk mi kispályások” szurkolói pályázat, amelyet Király Nóra, Újbuda alpolgármestere hirdetett meg pár hónappal ezelőtt.

A kivitelezéshez az újbudai székhelyű Összefogás XI. Sportegyesületet kérte fel. A feladat az volt, hogy mutassák be a gyerekek, hogyan szurkolnak a magyar labdarúgó-válogatottnak az EB-n való sikeres szereplés érdekében.

Az e-mailen beküldött pályaművek közül a zsűri kiválasztott 27-et, ezek készítői részt vehettek a május 22-én, a XI. kerületi Kamaraerdei Ifjúsági Parkban rendezett I. Újbudai Focimajálison, ahol rengeteg nyeremény várt rájuk.

Lelkesedés, ötletes munkák

77 magyar iskola és óvoda küldött be vidám, kreatív, dinamikus vagy épp megható pályaműveket. Ezeken látszik, hogy szívvel-lélekkel szurkolnak a siker reményében, és bíznak a magyar foci újjáéledésében.

A beérkezett anyagok ITT tekinthetők meg, amelyet a sajtóközlemény segítségével szeretettel nyújtott át a szervező a magyar válogatott számára.

A rendezvényhez kegyes volt az időjárás is. A programok 10-kor kezdődtek, de a távolabbról érkezők már reggel fél 9-kor gyülekeztek a nemzeti színű lufikapu alatt. Az időjárás  is kedvezett a rendezvényen, amelyen közel 1000 gyermek, kísérőtanáraik és szüleik vettek részt.

Labdába rúghatott a miniszter úr is

A megnyitón Király Nóra, ötletgazda elmondta, hogy hatalmas öröm számára ez a siker, lelkesedés, amit a sok csillogó szemű gyerekektől kap. Bízik benne, hogy az üzenet eljut a válogatott tagjaihoz és erőt ad nekik az EB-n való sikeres szerepléshez.

Simicskó István, honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője a sport fontosságára hívta fel a figyelmet. „Ez egy igazi ünnep ma. A foci EB egy olyan esemény, amire minden magyar oda figyel majd. Bízzunk benne, hogy ez is hozzájárul majd ahhoz, hogy minél több kisgyermek válassza sportjául a labdarúgást.”

A megnyitó után kezdetét vette a színes programsorozat. A nagyobbak a közös bemelegítés és a lendületes táncbemutató után barátságos mérkőzéseken mérhették össze tudásukat. A kezdő rúgást Simicskó István végezte el.

Színes programválaszték

Az óvodások az Ovi-Foci Alapítvány által felállított akadálypályán végezhettek különböző ügyességi feladatokat.
Bőséges háttérprogramok is szórakoztatták a gyerekeket és kísérőiket. Nagy sikerű volt a 10 méter széles ugráló vár, a kapura rúgó verseny,

az ügyességi-erőnléti mérések, a kézműveskedés és a színpadon zajló események is, például a Csipet-Csapat együttes interaktív koncertje.

Magyar válogatottak a Focimajálison

A rendezvényen részt vett Stieber Zoltán és Nagy Ádám válogatott labdarúgók. Utóbbi sportoló olyan népszerű volt a megjelentek körében, hogy két órán keresztül dedikálta a labdákat, kezeket, pólókat, füzeteket és mindent, ami kedves volt az aláírást kérő gyerekek számára.

Nagy Ádám, az Újbudán élő válogatott játékos a záróünnepségen elmondta, hogy nagyon megható számára az a szeretet, amit a kis lurkóktól kap és biztos benne, hogy az egész csapatnak hatalmas erőt majd a sok videó, rajz, zászló és minden alkotás, ami a pályázat kapcsán készült.

A díjkiosztáson nagy volt az izgalom, hiszen a gyerekek és a tanáraik, kísérőik számára is lapultak meglepetések az ajándéktáskákban.

A mérkőzések eredményei:

Az ajándékokat Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, Nagy Ádám, válogatott labdarúgó, Molnár Andrea, az Ovi-Foci Alapítvány elnöke és a szervező, Király Nóra újbudai alpolgármester mellett a szponzorok képviselői adták át.

Íme az eredmények:

II. korcsoport:

I.               Holló László Általános Iskola – Tiszadada
II.              Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola – Kiskőrös
III.             Kék Általános Iskola Budapest

III. korcsoport:

I.                 Jáki Nagy Márton Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola Ják
II.                Ózdi Bolyky Tamás Általános Iskola Ózd
III.               Budapesti VII. kerületi Baross Gábor Általános Iskola

IV. korcsoport

I.                 Mezőtúri Általános Iskola – Mezőtúr
II.                Martfűi Általános Iskola – Martfű
III.               Sorkifaludi Gárdonyi Géza Általános Iskola

V, korcsoport

I.                   Kemenesmagasi Általános Iskola
II.                  Törökugrató Általános Iskola Gazdagrét Budapest
III.                 Csongrád és Térsége Széchenyi István Általános Iskola Csongrád

VI. korcsoport

I.                   Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában Debrecen
II.                  Pápai SzC Faller Jenő SZKI Várpalota
III.                 Jedlik Ányos Gimnázium Budapest

Senki sem távozott üres kézzel, hiszen minden csapat ajándékcsomagokat, focilabdát, sportszereket, illetve minden gyermek aranyérmet, oklevelet, emléklapot, Footbal Heroes figurákat kapott, illetve sok különdíj is gazdára talált.

A fődíjat, a két személyes, egyhetes franciaországi utat az EB faluba – belépőjeggyel az Izland – Magyarország meccsre –  Pásztor Gyula, a kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola edzője nyerte.

A szerencsés nyertes elmondta, hogy párjával utazik és egy héten keresztül naplót vezet az élményeiről, amit megoszt majd közösségi portálunkon. A fődíjat a Neckermann Utazási Iroda ajánlotta fel.

A Focimajálist ajándékokkal és szolgáltatásokkal támogatta még a Régió Játéknagykereskedelmi Kft, a Budapest Spa Gyógyfürdők, a Magyar Labdarúgó Szövetség, az Agárdi Popstrand, a Rubin Wellness & Conference Hotel, a Danubius Hotel Flamenco, a Formatex Bt, a Renault Baumgartner Autószalon, a Pizza Forte, a Decathlon, a Mozgásvilág, az Adidas, a Grosics Gyula Kapusiskola és Csepel Önkormányzata is.

Köszönet a pályázóknak

Végezetül Király Nóra, a rendezvény háziasszonya elmondta, hogy sok szeretettel gratulál a nyerteseknek és mindenkinek, aki részt vett a pályázatban. Hatalmas megtiszteltetés számára, hogy ötlete nyomán az egész ország területéről iskolák, óvodák ragadtak textilt, festéket, mikrofont, kamerát, és cikáztak az ötletek, születtek a szellemes, vicces, hangulatos és megható pályaművek.

Megköszönte a sok tenni-, és tanulnivalóval ellátott diákok, ovisok és pedagógusok plusz munkáját és további aktív, eredményes évet kívánt. Végezetül hozzátette, hogy reméli, hogy a pályázók (és az abba akár szülőként, akár „Like”-olóként bekapcsolódók) számára a foci, és bármilyen más mozgás szeretetét és a csapatszellem fontosságát is sikerült közvetítenie.

Gratulálunk a győzteseknek, és a szervezőknek. Reméljük, még sok hasonló eseményről számolhatunk be.