Hírek

Kalózhajó, baba-mama hinta vár Csepelen

Csepelen, a Hollandi úton, a komp közelében található kalózhajós játszóteret és pihenőparkot adott át Borbély Lénárd, Csepel polgármestere Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek. Az átadáson jelen volt Sárosi Tibor fafaragó művész, aki a kalózhajót megálmodta és elkészítette, valamint Király Nóra, Újbuda alpolgármestere is.

Borbély Lénárd avatóbeszédében elmondta, az önkormányzat még 2011-ben, Németh Szilárd polgármester vezetésével határozta el, hogy egy élhetőbb Csepel megteremtése érdekében jelentős városrehabilitációt, felújítási munkálatokat hajt végre, szorgalmazva új munkahelyek létrehozását is. Ezek a fa játékok, sok mással együtt az Önkormányzat saját üzemében készültek.

Király Nóra, ötgyermekes édesanyaként és egészségügyért is felelős alpolgármesterként is elismerését fejezte ki a létesítmény megépítéséért, hiszen Csepelen ez az első olyan játszótér, mely a mozgáskorlátozott gyerekek részére is alkalmas, ahol egy ötven négyzetméteres elkerített területen egy akadálymentesített hinta áll rendelkezésre. Szintén gratulált egy másik különlegességhez, amelyhez hasonlót már az Újbudai Önkormányzat is átadott a közelmúltban és azóta is akkora sikere van, hogy gyakran sorban állnak a használatáért: ez a baba-mama hinta, amelyben a szülő és a kisgyerek egyszerre hintázhat.

Az ünnepség csúcspontjaként a Sandokan zenéjére a gyerekek megrohamozták és elfoglalták  homoktengerben úszó kalózhajót, amelynek aktív részese volt alpolgármester asszony saját kislánya is.

Végezetül a szülők és a gyerekek közös játékba kezdtek a Kis-Duna partján, a természet közelségében, ki-ki mezítlábasan.

Hírek

Budapesten nagyszámú siket közösség él, nyelvi...

Lezárult az általam alapított FICSAK és a KidsOasis...

Az idén sem feledkeztünk meg az idősek világnapjáról....

Ismét közeleg a Családszervezetek Adventi...

Jó idő, sport, vidámság, szűrővizsgálatok, testi-...

A Feneketlen-tó partján ősszel az egészségé a...

Az iskolakezdés komoly kiadást jelent minden családnak....

Az anyatejes táplálás világnapja alkalmából...

Minden várakozást felülmúlóan teljesített a POKET...

Az APA HAJÓN ünnepeltük sok apukával és családjaikkal...

Egyesületünk, a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) és a...