Sok édesanya és főleg kisgyermek álma vált valóra, 2015. december 19-én szombaton amikor Dr. Hoffmann Tamás XI. kerületi polgármester, Király Nóra alpolgármester, Sass Szilárd és Kerékgyártó Gábor önkormányzati képviselők, valamint a tervezésben és kivitelezésben közreműködők hivatalosan is átadták a Gazdagrét, Rétköz utcai felújított Regélő játszóteret, amelyen – karácsonyi ajándékként – gyönyörű, modern KRESZ tanpályát is kialakítottak.

Tervekből valóság

Az ünnepélyes átadáson elsőként Király Nóra, alpolgármester, önkormányzati képviselő köszöntötte a jelenlévőket. Az ötgyermekes édesanya elmondta, hogy a mai nap különösen nagy ünnep számára. Több,  mint egy éve járt gyermekeivel a közeli Bükköny utcai KRESZ tanpályán, ami nagyon tetszett neki, hiszen a közlekedés alapvető szabályait így sajátíthatják el legkönnyebben a kicsik, ezért a gazdagréti anyukák nagy örömére kezdeményezte a gazdagréti pálya kialakítását. Ezután Dr. Hoffmann Tamás polgármesternek átadta azt a rajzgyűjteményt, amelyet a helyi ovisok készítettek a tanpálya köszöneteként.

Polgármester úr elmondta, a kerület vezetése kiemelt figyelmet fordít a gyermekek és édesanyák közérzetét javító, hétköznapjaikat könnyítő beruházásokra.

Ez a park különösen hasznos és kihasznált lesz a gazdagréti lakótelepen, amely nagyon kedvelt minden korosztály számára, és ahová egyre több kisgyermek születik – tette hozzá Dr. Hoffmann Tamás.

Vetélkedők, jó hangulat

A jelenlévő gyerekeket az Újbuda Superior Mountain Bike Sportegyesület tagjai szórakoztatták különféle játékos közlekedési vetélkedőkkel, sőt ajándékokat és tombolanyereményeket is ajánlottak fel számukra, így senki nem távozott üres kézzel.

A Gazdagréti Összefogás Egyesület meleg italokkal és hangulatos zenével járult hozzá az itt rollerező, motorozó, játszó gyerekek és szüleik jó hangulatához, amely egészen biztosan nemcsak ezt a napot, de az elkövetkezendő éveket is jellemzi majd.

Az eseményről készült videó ITT tekinthető meg>>>>

Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!
Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!