A sport, az egészséges táplálkozás, és a lelki egészség fontosságáról beszélt Király Nóra. Simicskó István jó hírnek nevezte, hogy egyre többen sportolnak Magyarországon.

2017. szeptember 24-én Újbuda önkormányzata és a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) által harmadjára került megrendezésre az Újbudai EgészségPart a Feneketlen-tó partján. A rendezvény szervezője, Király Nóra, Újbuda alpolgármestere, a FICSAK alapítója köszöntőjében kiemelte: fontosnak tartja az egészséges életmódot és a prevenciót. Kifejtette, az egészséges életmód három pilléren nyugszik: az első a sport, a rendszeres testmozgás, a második az egészséges táplálkozás, a harmadik pedig a lelki egészség. A rendezvény is e három fontos elem köré épült.

Király Nóra fontos célként jelölte meg a rendszeres testmozgás népszerűsítését, hiszen szeretnék rávenni az embereket arra, hogy mindennap áldozzanak erre időt. Hangsúlyozta, Újbuda kiemelten foglalkozik az egészséges életmóddal, ennek kapcsán elmondta, most került az iskolákba, óvodákba az Egészséges Újbuda kiadvány.

Petneházy Attila a szülői példamutatás fontosságára hívta fel a figyelmet. A Fidesz-KDNP-s képviselő az egészségnap apropóján arra biztatta a szülőket, hogy a hétköznapokba is próbálják átvinni a rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozás iránti lelkesedést.

Családi programokkal, szűrővizsgálatokkal, dietétikával, életmód-vezetési tanácsokkal, kézműves foglalkozásokkal, a Feneketlen-tó körüli futóversennyel és ismert fellépőkkel készültek a szervezők.

 

Sportos kerület vagyunk, nagyon sok sportrendezvény van a XI. kerületben – húzta alá a rendezvény zárásakor Simicskó István. A honvédelmi miniszter szerint teret kell adni a sportnak, ne csak mondjuk az embereknek, hogy mozogjanak, hanem hasonló rendezvényeket is kell szervezni, mint a mostani. Jó hírnek nevezte, hogy egyre többen sportolnak Magyarországon. 2009-ben a felnőtt magyar lakosság mindössze 5 százaléka sportolt heti rendszerességgel, ma ez a szám közel 20 százalék – ismertette.

 

Újbuda országgyűlési képviselője kitért a sport nevelő erejére is. Ha sporton keresztül, játékosan átadjuk a fair play eszméjét gyermekeinknek, akkor bízhatunk benne, hogy egy jobb nemzedéket tudunk felnevelni – fogalmazott Simicskó István.

Az idén is kitelepült a Szent Kristóf Szakrendelő, amelynek munkatársai díjtalan vércukor-, vérnyomás, és koleszterint szint mérést végeztek, valamint fogápolási tanácsokkal látták el az érdeklődőket. Ezen kívül több, testi és lelki egészséggel foglalkozó szakembertől kaphattak tanácsokat az érdeklődők, de lehetőség volt egészséges kézműves termékek, zöldségek, sajtok, péksütemények vásárlásra is. A gyerekeket arcfestés és kézműveskedés várta, tehát életkortól függetlenül mindenki megtalálhatta a számára fontos és érdekes témát.

Király Nóra is arról beszélt, hogy Újbuda egy egészséges kerület, hiszen az önkormányzat évente több százmillió forintot költ prevencióra, hogy védje az itt élők egészségét.

A jó hangulatú, hasznos és hiánypótló eseményhez még az időjárás is kegyes volt, hiszen ellentétben az előrejelzésekkel és a korábbi napok tapasztalataival, nemcsak nem esett az eső, de hosszabb-rövidebb időre még a nap is ki-kisütött, aminek nemcsak a Rubint Rékával közösen edzők, ill. a Tintanyúl együttessel fellépő Farkasházi Réka hallgató, de a Stahl Judittal együtt konyhaművészkedő résztvevők és a futóverseny nevezői is nagyon örültek.

A következő hasonló rendezvényig mindenkinek jó egészséget kívánunk!

 

Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!
Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!