Nem mindennapi élményben volt része azoknak, akik elfogadták Király Nóra, újbudai alpolgármester, önkormányzati képviselő évadzáró bográcspartira szóló meghívását.

2017. június 1-jén, a XI. kerületi Budai Művészház kerthelyisége zsúfolásig telt vendégekkel, önkéntesekkel, akiket azért hívott meg az önkormányzati képviselő, hogy – mint ahogyan minden évben – az idén is köszönetet mondjon a sok-sok önzetlen segítségért.

Az idei évadzáró azonban meglehetősen rendhagyónak mondható, hiszen a partira meglepetésvendégként Mága Zoltán hegedűművész és zenekara érkezett.

Az ámuló közönséget hamar felrázták a pörgős dallamok, amelyeket – különleges alkalom lévén – ők maguk választhattak ki. A vérpezsdítő hegedűszó énekre, sőt volt, akit táncra hívogatott, amelybe még a gyerekek is bekapcsolódtak.

A vidám hangulatot a finom falatok, a házi sütemények és a különleges italok is fokozták.

Az eseményen Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és Kerékgyártó Gábor, önkormányzati képviselő úr jelen volt, akik kihasználva a lehetőséget, szívesen beszélgettek a vendégekkel, akik közül sokakat már személyes ismerősként köszöntöttek.

„Nagyon boldog vagyok, amiért a művész úr elfogadta a meghívásomat és segített abban, hogy feledhetetlen élménnyel háláljam meg a munkámat segítő önkéntes barátaim egész éves fáradozásait.

Az is nagyon fontos számomra, hogy a képviselői körzetem lakóval  személyesen is találkozzunk, így őket is szívesen láttam az eseményre. A hivatali helyiségben tartott fogadóóra helyett  kötetlenül, egy sörasztal mellett beszélgettünk, miközben felvetődtek különböző igények, javaslatok, ötletek. Ezek nagyon sokat jelentenek nekem, hiszen ezáltal még jobban végezhetem alpolgármesteri és önkormányzati képviselői munkámat.

Mivel Polgármester úr és Képviselő úr is beszélgettek a lakosokkal, biztos vagyok benne, hogy együtt, hatékonyabban tudunk megoldást találni az aktuális problémákra„ – tette hozzá  Király Nóra.

Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!
Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!