Az idén sem múlhatott el ősz Gazdagréten futóverseny nélkül. Ezt a hagyományt sok évvel ezelőtt teremtette a lakókörzet önkormányzati képviselője, Király Nóra.

Az erről készült riport, rövid összefoglaló itt található:

Sportos családi program

-Az első futóversennyel is az egészséges életmód fontosságára szerettem volna felhívni a figyelmet. Úgy gondoltam, nagyon hasznos lenne egy olyan közösségépítő sportesemény életre hívása, amelynek során az egész család lejön a lakásokból a Gazdagrét közepén kialakított futópályára, és  akár indul a versenyen, akár csak szurkol szeretteinek, ismerőseinek, vidám, sportos vasárnapi programot kínálunk számukra.

Az első alkalom óta már ötgyermekes édesanya, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója és Újbuda egészségügyért is felelős alpolgármestere lettem, így méginkább szívügyem az egészséges életmódra való buzdítás, hiszen tudjuk, hogy az egészséget könnyebb megtartani, mint a betegséget gyógyítani.

Ma, a gyerekeket kísérő felnőttek közül sokan a pálya mellett lévő kültéri fitnesz eszközökön mozgatták át magukat és végre alkalom adódott egy kicsivel hosszabb beszélgetésre is, mint a hétköznapok sietős reggelein az iskola előtt. – mondta a verseny szervezője.

Tekintettel a közelgő ünnepre, az ’56-os eseményekre emlékezve zajlott a mai, Forradalmi Futóverseny.

A gyerekek és a versenyzők karjára nemzeti színű karszalagok kerültek, majd eldördült a startpisztoly.

A kicsiknél szoros volt a verseny, kemény a küzdelem, a felnőttek inkább „örömfutásként” élték meg a csaknem 700 méteres távot, amelynek végén azonban egyformán nagy volt a büszkeség.

A versenyzők – az egészség jegyében – friss almát, körtét, müzli szeletet és vizet kaptak, amelyeket a gazdagréti élelmiszerboltok ajánlottak fel.

Ezen kívül sok-sok érmet és ajándékot osztottak ki a helyezetteknek, hogy a kis versenyzőknek még szebb emlékük maradjon a sportról, a megmérettetésekről.

A futás kezdetére és az eredményhirdetésre várakozva több helyen hallani lehetett, hogy a 61 évvel ezelőtti eseményekről beszélgetnek a szülők, néha gyermekeik nyelvére lefordítva a történelmet.

Távkapcsoló helyett futócipő

– A szülőknek nagy felelőssége van abban, hogy elmondják a gyermekeiknek, elődeink milyen hatalmas hőstetteket hajtottak végre, aminek nagy részben köszönhető, hogy Magyarország ma egy szabad ország – mondta el a rendezvény szervezője, majd hozzátette: – Bár örülnék, ha itt kapna kedvet a futáshoz a jövő olimpikonja, de már akkor is cél ért a kezdeményezés, ha a jelenlévők később inkább a futócipőt választják a távkapcsoló helyett. – mondta végezetül Király Nóra.

Az esemény összefoglalója itt látható:

https://www.hirado.hu/2017/10/22/a-forradalom-emlekere-futottak/

Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!
Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!