Nagyon várjuk – a több, mint ötven családszervezet, cég, közéleti szereplő, civil egyesület képviselőjével együtt a 2017. december 3-i, Millenáris D épületében tartandó eseményt. Ezzel kapcsolatban kézműveskedéssel egybekötött sajtótájékoztatót tartottunk. A többi portéka mellett ezeket is megvásárolhatják a vásárra látogatók!

Színes programok

A sajtótájékoztatón is elmondtam, hogy a látogatókat számos kísérőrendezvény, például bőröndmesék, kézműves bemutatók, babakiállítás, gyerekjóga várja. A színpadon fellép mások mellett Vastag Csaba, Tabáni István és az Iszkiri zenekar; a rendezvény háziasszonya Horváth Lili színművész lesz.

Együtt a koraszülöttekért

Hangsúlyoztam, hogy az általam alapított Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) és az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen szervezett vásár bevételét a koraszülött babák és családjaik támogatására fordítjuk a Melletted a helyem Egyesületen keresztül.

Rónaszékiné Keresztes Monika, a Fidesz Nőtagozatának vezetője hangsúlyozta, hogy a néha egy kilósnál is parányibb koraszülöttek figyelmeztetnek bennünket: mennyire törékeny az élet.

A neonatológiai központok elképesztő nagyságú munkát végeznek, ehhez viszont szükséges, hogy rendelkezésükre álljanak a megfelelő eszközök – emlékeztetett. Az adventi vásáron ezért saját standdal lesz jelen a Fidesz Nőtagozata is – árulta el Rónaszékiné Keresztes Monika. Regős Judit pedig arról számolt be, hogy az általa vezetett Szülők Háza gyereksarokkal várja a kis látogatókat.

Már a karácsonyi meghittség hangulatát idézte az együttműködő szervezetekkel és önkéntesekkel közös kézműveskedés. A kedves kis karácsonyi asztaldíszek készítése közben jó volt közösen továbbgondolni a vásár részleteit. Az felmerülő ötletekkel még jobbá és teljesebbé tehetjük majd a rendezvényt, amit már mindannyian nagyon várunk!

Balog Zoltán miniszter urat is várjuk

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a rendezvény fővédnökségét az idén is elvállalta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, aki saját maga is készít és árul majd adventi koszorúkat. A jótékonysági vásár megnyitására felkértük Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét és nagyon örülnénk, ha díszvendégként köszönthetnénk Novák Katalin családügyi államtitkárt is.

Távolról is támogatható ez a nemes cél

Most is szeretném hangsúlyozni, hogy akik nem tudnak részt venni az adventi rendezvényen, de szívesen hozzájárulnának a koraszülött babák és családjaik támogatásához, a 10918001-00000084-18080009 számú számlaszámra befizetett adománnyal megtehetik.

Remélem, minél többen leszünk és szépen gyarapszik majd a bevétel, hiszen a koraszülött babáknak is jár annyi esély a „nagy útra”, mint időben érkezett társaiknak!

A részletekért kérem, látogassanak el a www.jotekonysagivasar.hu honlapra!

Találkozzunk december 3-án 10-18 óráig a Millenáris D épületében!