A program sikerét mutatja, hogy a csepeli Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tornacsarnoka teljesen megtelt sportolni vágyókkal. Az érdeklődők a népszerű mozgásformák mellett – gyakorlott szakemberek segítségével – a legújabb egészségtrendekkel is megismerkedhettek.

A sportnapot Borbély Lénárd polgármester úrral, Béres Alexandrával és a Fitt Jövő Alapítvány képviselőjével, Tarnay Zsuzsannával nyitottam meg.

Beszédemben kiemeltem, hogy egyesületünk egyik lényeges küldetése az egészséges életmódra nevelés, amellyel jó példát mutatunk a családoknak az ilyen jellegű rendezvényeken keresztül is. Polgármester úr beszédében hangsúlyozta: a csepeli önkormányzat szintén örömmel állt a kezdeményezés mellé, hiszen a kerület számára kiemelten fontos a sport, a gyermekek és a családok támogatása.

A sokszínű programkínálatban az egészségmegőrzés is fontos szerephez jutott. Az egészségügyi standon – vérnyomás- és vércukorszint-mérés mellett – többek között lehetőség nyílt a testzsír-mérésre is.

A sportnap egyik legkedveltebb edzése – a rugalmas gumiszalagot és a merev botot kombináló Finnországból származó – gymstick volt, de sokan kipróbálták a gerinctréninget is, mely a törzs mélyizmaira koncentrálva az összes izomcsoportot átmozgatta.

A nap sztárvendége Béres Alexandra volt

A latin ritmusokért, a táncos edzésekért rajongók sem pihenhettek, a zumba edzés is nagy sikerrel zárult. Sokan csatlakoztak Béres Alexandra tornaórájához is. A népszerű fitneszedző szerint a sport, az egészséges életmód értékké és divattá vált az elmúlt években. Mégis kevesen tudják hétköznapjaik részévé tenni a rendszeres mozgást, sokan még mindig ad hoc jelleggel sportolnak.

Jellemzően sokat beszélünk, de keveset teszünk az egészségünkért – fogalmazott Béres Alexandra, egyúttal kiemelte: „Európában elsők vagyunk az elhízás és a szív-és érrendszeri megbetegedések tekintetében. Ám az ilyen jellegű sportrendezvények ösztönzőleg hatnak, számtalan pozitív hatásuk van. A közös mozgás rengeteg hasznos energiát szabadít fel, inspiráló a közösség ereje. Az edzések feltöltenek, így hónapokig könnyebben vesszük rá magunkat a sportra” -fűzte hozzá a fitneszedző.

Fontos számunkra a családok egészsége

Kollégáimmal ingyenes, kreatív gyermeksarokkal, társasjátékokkal segítettünk az anyukáknak abban, hogy kötetlenül, csak az edzésre koncentrálva érezhessék jól magukat, míg a gyermekek nálunk mulattak.

Reméljük, sokaknak szereztünk kellemes élményt ezzel a rendezvénnyel is. A jövőben is azon dolgozunk, hogy sportrendezvényeinkkel segíthetünk a családoknak az egészséges életmód megszerettetésében.

Galériánkat itt tekintheti meg az eseményről!

Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!
Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!