A futamok között játékos vetélkedőkkel és tombolasorsolással szórakoztattuk a résztvevőket, amelyekkel még emlékezetesebbé tettük számukra ezt a sportos, családi napot.

Az első futóversenyt 2013-ban szerveztem meg, a körzet önkormányzati képviselőjeként. Akkori célom ugyanaz volt, mint a mai:  az egészséges életmód fontosságára szerettem volna felhívni a figyelmet.

Úgy gondoltam, nagyon hasznos lenne egy olyan közösségépítő sportesemény életre hívása, amelynek során az egész család lejön a lakásokból a Gazdagrét közepén kialakított futópályára, és akár indul a versenyen, akár csak szurkol szeretteinek, ismerőseinek, vidám, sportos vasárnapi programot kínálunk számukra.

 

Azóta már ötgyermekes édesanya, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója és Újbuda egészségügyért is felelős alpolgármestere lettem, így még inkább szívügyem az egészséges életmódra való buzdítás, hiszen mindannyian tudjuk: az egészséget könnyebb megtartani, mint a betegséget gyógyítani.

Mint a futóversenyeken alkalmával gyakran, ma is a gyerekeket kísérő felnőttek közül sokan a pálya mellett lévő kültéri fitnesz eszközökön mozgatták át magukat és végre alkalom adódott egy kicsivel hosszabb beszélgetésre is, mint a sietős hétköznapokon.

Az elveszett kalóriák pótlására minden fáradt kis futót vendégül láttunk egy tál finom bolognai makarónira, egy kis almára és egy üveg vízre. Reméljük, a boldogan, csillogó szemmel és persze nyereményekkel távozó apróságok és a családtagok számára ez a kellemes nap segített közelebb kerülni a sportos, aktív élethez, amelynek szellemében nevelem én is a gyermekeimet!

Ezúton is köszönöm a résztvevőknek, hogy minket választottak a karosszék helyett!

Az eseményről készült fotókat itt tekinthetik meg!

Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!
Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!