A Feneketlen-tó partján immár hagyománnyá vált, hogy ősszel az egészség kapja a főszerepet. Idén szeptemberben is számos izgalmas program várja a családokat az EgészségPART rendezvényen, mely az egészségtudatos életmód három legfontosabb területét mutatja be a látogatóknak. Kiemelt szerepet kap a sport, a táplálkozás és a lelki egyensúly. A rendezvény kapcsán interjú készült velem, fogadják szeretettel!

Miért kell szerepet vállalnia egy önkormányzatnak a családok egészségének megőrzésében?

Nagyon büszke vagyok rá, hogy Újbuda az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet fordít az egészségre. Sok munkánk van abban, hogy kerületünk kiemelt fontosságot tulajdonít az egészséges életmódnak. Egészségügyért is felelős alpolgármesterként szívügyem a családok egészségmegőrzése és a sport jelentőségének hangsúlyozása.

Hagyományt teremtettünk futóversenyeinkkel, családi eseményeinkkel, melyeket egész évben lelkesen szervezünk. Olyan ingyenes programok ezek, ahol a szórakozáson és a családi élményen felül a mozgás és az egészséges életmód kiemelt szerepet kap. Fontos, hogy minden lehetőséget igyekezzünk megadni a szülőknek, nagyszülöknek és a gyermekeknek, hogy aktívan, egészségesen tölthessenek el időt.

Milyen formai vannak ennek a szerepvállalásnak a 11. kerületben? Változott az elmúlt években a kerületi lakosok affinitása a téma kapcsán?

Szerencsére a rendezvényeink nagyon népszerűek, nem csupán a kerületben élő családok mutatnak nagy érdeklődést, hanem Budapest több pontjáról is érkeznek látogatók minden évben az EgészségParthoz hasonló eseményeinkre. Kifejezetten sportos kerület vagyunk, nagyon sok sportrendezvény kerül megrendezésre, hisz igyekszünk nem csak beszélni a sport és egészség fontosságáról, hanem teret is adni az emberek számára, hogy mozogjanak. Célunk, hogy egyre többen sportoljanak Magyarországon. Szerencsére ez a tendencia javul, mert míg 2009-ben a felnőtt magyar lakosság mindössze 5 százaléka sportolt heti rendszerességgel, ma ez a szám közel 20 százalékra emelkedett. Önkormányzatunk figyel arra, hogy segítsen megvédeni az itt élők egészségét. Azt szeretnénk elérni, hogy az embereknek ne legyen szükségük arra, hogy rendszeresen orvoshoz kelljen menniük.

Egy fővárosi kerületben mennyire lehet valódi közösséget teremteni, mely az egészségtudatosság köré szerveződik?

Az, hogy immár negyedik alkalommal rendezzük meg az Újbudai EgészségPart rendezvényt mutatja leginkább, hogy milyen nagy szükség van az ilyen jellegű eseményekre. Ilyenkor a család együtt tölthet egy napot, melyben számos élményt szerezhetnek. Fontosnak tartjuk, hogy a család minden tagja megtalálja a számára egy ilyen napon megfelelő egészséges programot, legyen szó sportról, táplálkozásról vagy lelki egészségről.

 Mennyire tartja fontosnak a személyes példát az egészségtudatosságra való ösztönzés kapcsán?

Egész életemben fontos volt számomra a mozgás, az egészség táplálkozás és hosszú ideje igyekszem meg is valósítani azt a célom, hogy minél több emberhez eljusson az, milyen fontos egészségesen élni. Akik ismernek, tudják, hogy a gyermekeim is aktívan sportolnak és én magam is minden nap szánok időt a mozgásra. Saját életemmel és elveimmel is példát szeretnék mutatni, ezt majd az EgészségParton is láthatják a látogatók, mert alig várom, hogy részt vegyek az edzéseken. A tudatos életmód másik pillére a táplálkozás. Igyekszem minden nap figyelni rá, hogy gyermekeim és én magam is egészséges ételeket együnk, hisz ez is nagyon fontos ahhoz, hogy fittek és egészségesek legyünk és maradjunk.

Kikkel, milyen hiteles személyekkel találkozhatnak majd a családok?

Minden évben olyan fellépőket, közreműködőket és támogatókat igyekszünk az esemény mellé állítani és felkérni, akiknek szakmai és emberi oldalról is hasonló a szellemisége és értékrendje a miénkhez. Nagyon örülök, hogy idén Katus Attilát is a rendezvény egyik arcaként üdvözölhetjük. A nap folyamán két edzés is várja különben a látogatókat, elsőként Katus Attila mozgatja majd meg a közönséget, aki nem csupán edző, hanem életmód tanácsadó is, majd a Fitt Jövő Alapítvány lelkes képviselője, Tarnay Zsuzsanna tart Gymstick edzést, aki maga háromgyermekes édesanya és életmódjával valódi példakép mindenki számára. Vendégünk lesz még Vrábel Krisztina gasztroblogger, akinek évek óta figyelem és elismerem a tevékenységét. Ha valaki kíváncsi, miként kerülhet minden nap egészséges étel a család asztalára, kérjen bátran tanácsot tőle! Receptjei és tippjei megkönnyíthetik a családoknak azt, hogy rájöjjenek, nem is nehéz odafigyelni a tudatos táplálkozásra.

A kicsik mozgásáról és mókázásáról Kozma Zsuzsi fog majd gondoskodni, aki igazán ért a gyerekek nyelvén és a FittMóka minden évben az egyik legnépszerűbb program az eseményen. Az idei sztárfellépőnk pedig Szandi lesz, aki szerintem egy remek példa arra, hogy mind családanyaként, mind énekesnőként milyen energiát és lelkesedést adhat egy nő számára a sport és a fittség!

 Mi az, ami miatt kicsinek, nagynak érdemes kimennie a Feneketlen-tó partján tartott rendezvényre?

Az idei évben újdonság lesz az eseményen az Egészség-liget, ahol számos mozgással kapcsolatos program, játékos torna, különleges játékok, sportos vetélkedők várják a látogatókat egész nap. A nap folyamán a vendégek bárhol, bármikor bekapcsolódhatnak a játékba. A színpadi eseményekkel az egész család számára minőségi szórakozást, közös élményt szeretnénk nyújtani, melyre majd kicsik és nagyok örömmel emlékeznek vissza. Programunkban mesejáték, Masni és Pocó gyermekkoncert, táncelőadás és Szandi koncertje is helyet kapott

Gyermekei Önnel tartanak majd?

Minden évben nagyon szerették az eseményt, különösen a játékos tornát és a koncerteket élvezték tavaly is. Természetesen most is izgatottan várják ők is az EgészségPART-ot!Bízom a jó időben és abban, hogy minél többet mozgunk majd együtt szeptember 16-án!