Hírek

Közeleg az anyák napja és az Ezer család énekel esemény

Sajtótájékoztatót tartottunk a megújult Nemzeti Táncszínház épülete előtt közelgő anyák napi eseményünk alkalmából. Az Ezer család énekel címmel megrendezésre kerülő rendezvényt a Ringatóval karöltve valósítja meg az általam alapított Fiatal Családosok Klubja.

A családokat május 4-én, szombaton délelőtt várjuk majd, ahol a Ringató foglalkozás után fellép a Kolompos Együttes, jó idő esetén pedig szabadtéri programok is szórakoztatják majd az érdeklődő szülőket és gyerekeket.

Elmondtam, hogy egyesületemmel igyekszünk minden eseményünkkel, aktivitásunkkal hangsúlyozni, hogy mennyire fontos az összefogás. Együtt, karöltve még többet tehetünk a családokért. Szeretnénk megmutatni a hazai családszervezetek erejét és azt, hogy a közös munka még nagyobb eredményeket hozhat. Adventi Jótékonysági Vásárunkba minden családszervezetet bevonunk egy jó cél érdekében, az anyák napját pedig immár második alkalommal szervezzük a Ringatóval.

Nagyon tiszteljük a Ringató munkáját, Gróh Ilona elkötelezettségét és fontosnak tartjuk azt a fajta értékteremtést, amit zenei programjukkal képviselnek, így nagy örömmel dolgozunk a közös rendezvény előkészületein.

Gróh Ilona, a kodályi alapelvekre épülő Ringató-módszer kidolgozója elmondta, a foglalkozásokon a hagyományokból merítve, a művészet eszközeivel – énekszóval, versekkel, játékokkal – közelednek a kisgyerekes családokhoz. A cél, hogy mindenki jól érezze magát, nem műsort adnak a kisgyerekes családoknak, hanem a közös éneklés során élményben lehet részük a résztvevőknek – tette hozzá Gróh Ilona.

Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára úgy fogalmazott, az édesanyákat nemcsak egy napon, hanem az év minden napján ünnepelni, szeretni és biztatni kell, mert emberfeletti munkát végeznek, amely megbecsülést és tiszteletet érdemel, ennek kifejezésére pedig kiváló alkalom lesz a Ringató családi napja.

Glázer Tamás, a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezetője azt hangoztatta, hogy a Millenáris számára kiemelten fontos a magyar családok támogatása, és szeretnének nekik minél több élményt nyújtani, ezért szeretettel várják a családokat a Ringató családi napja mellett a Székely fesztiválra, a Gourmet fesztiválra és a Lego Fesztiválra, valamint a nyári jógatáborba és filmnapokra is.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház ügyvezetője elmondta, februárban nyílt meg a színház új épülete a Millenáris parkban, és nagyon örülnek neki, hogy tánccal is gazdagabbá tehetik a park tevékenységét.

Az esemény galériája ide kattintva tekinthető meg!

Hírek

Nagyon büszke vagyok rá, hogy csapatommal, immár...

Tizenhárom éve dolgozom Újbudáért, és október...

Az idei ősz sem múlhatott el futóverseny nélkül....

Az idei évben Mindvégig érték címmel rendeztük meg...

A SZÍV világnapja alkalmából, melyet minden évben...

Idén is megrendezésre került Újbudán az EgészségPART...

Tegnap sajtótájékoztatót tartottunk, ahol elmondtuk,...

Az általam alapított Fiatal Családosok Klubja idén is...

Büszke vagyok, hogy Újbuda Önkormányzata második...

Idén is csodálatos élmény volt együtt ünnepelni az...

Ezer család énekel - zenés anyák napja a Ringatóval...

Mindig nagy öröm, ha tehetek valamit a körzetemben...