Az idei apák napjára egy szívhez szóló játékkal, egy izgalmas interjú-sorozattal az apák sokszínűségéről és természetesen egy családi eseménnyel is készültünk, mely hagyományosan egy hangulatos hajózás volt a Dunán sok színes programmal.

A program kezdetén Beneda Attila, családpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Léder László pszichológus társaságában köszöntöttem a családokat és elmondtuk gondolatainkat az édesapákról, a szerepükről gyermekeik életében.

Örömmel és büszkén meséltem arról, hogy az elmúlt évek munkájának köszönhetően a FICSAK körrébe tartozó családok már ugyanolyan izgalommal várják és ünneplik velük apák napját is, mint ahogy az édesanyák ünnepét. Évek óta szervezünk eseményeket és lepjük meg ajándékokkal a családokat, felhívva ezzel a figyelmet az apukákra. Megköszöntem Léder Lászlónak, az Apa Akadémia alapítójának, hogy ismét mellénk állt és szellemiségével, gondolataival segít nekünk az édesapákat megszólítani.

Beneda Attila elmondta, hogy a kormány azon dolgozik, hogy megteremtse a család és a munka egyensúlyát az édesanyák mellett az édesapák számára is és ezt szolgálja az utóbbi 8-9 évben kiépített családtámogatási rendszer, amelynek szinte minden elemét már az édesapák is igénybe tudják venni.
Az apák is mehetnek gyesre, gyedre, illetve a családi adókedvezményt is felvehetik. A családvédelmi akcióterv pedig az édesapák mellett már a nagyszülőkre, így a nagypapákra is nagy figyelmet fordít, ezt támasztja alá a nagyszülői gyed kialakítása – sorolta.

A helyettes államtitkár köszöntőjében kiemelte: statisztikai adatok bizonyítják, hogy  sokkal jobbak az életkilátásaik azoknak a felnőtteknek, akiknek gyermekük van,  különösen igaz ez az édesapákra.  Kijelentette, hogy egy férfi életében nemcsak a legizgalmasabb, hanem a legszebb dolog is, ami történhet, hogyha édesapává, majd később nagyapává válik.

Léder László kislánya társaságában szólt néhány szót az apukákhoz és jelenlétük fontosságáról beszélt. Véleménye szerint néhány apró gondolat, néhány kicsi lépés elég lehet ahhoz, hogy az édesapák még jobbnak érezhessék magukat. Bemutatta legújabb könyvét, mely a Csendes apaforradalom címet viseli és hamarosan megvásárolható a könyvesboltokban.

A rövid beszédek után mindhárman egy-egy szál fehér rózsát dobtunk a Dunába a hajóbaleset áldozatainak emlékére.

A FICSAK apák napi eseménye volt az apákról szóló  hét fénypontja, ahová idén is számos lelkes és vidám család érkezett. A sok, színes lufiról már messziről felismerhető volt a Rubin hajó, ahová több, mint száz család szállt fel és hajózott ki a Dunára velünk. A műsort idén is Varázs Tamás szolgáltatta, akinek produkciója fergeteges hangulatot varázsolt. A hajó felső részén élő gitárzene szólt, míg elhajóztunk Budapest legszebb látványosságai előtt.

Minden családnak nagyon köszönöm a részvételt!

A galéria itt található!

Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!
Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!