Nagyon örülök, hogy immár ötödik alkalommal tudtuk megvalósítani a rendezvényt, mely ez évben is nagyon sok családot vonzott. Büszkék vagyunk rá, hogy Újbudán ilyen kiemelt figyelmet tudunk fordítani az egészségre. Az esemény nem csupán arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen fontos családunk boldogságához az egészségünk, hanem arra is, hogy érdemes nagyon figyelni a megelőzésre.

Megnyitónkon Horváth Ildikó, egészségügyért felelős államtitkár asszony arról beszélt, az ilyen programok alkalmasak arra, hogy közelebb jussunk az egészséges életmód kialakításához, segítséget kapjanak az emberek a betegségek megelőzésében. Kiemelte, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sokat dolgozik a megelőzés érdekében, és támogatásáról biztosított minden olyan mozgalmat, rendezvényt, amivel egészségnyereség érhető el.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere arról beszélt, hogy a kerület évek óta arra törekszik, hogy minél több sportolási lehetősége legyen az itt lakóknak: futópályákat, szabadtéri kondiparkot hoztak létre sok helyen. Kiemelte, az egészségügy területén is történtek fejlesztések. Ezek között említette az új gyermekegészségügyi centrum építését. Az épület szerkezeti kialakítása elkezdődött, az építkezés első üteme februárra befejeződik – tette hozzá.

Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az egészség megőrzésében nagy felelősség hárul az egyénre, hiszen 20 százalékban a környezeti hatások, 20 százalékban a genetika, 10 százalékban az egészségügyi ellátás színvonala és 50 százalékban az életmód határozza meg az ember egészségi állapotát. Hozzátette, a kormány megbecsüli az orvosokat, az egészségügyben dolgozókat, és az ilyen típusú rendezvények nemcsak a közösségek erősítését szolgálják, hanem a helyes életmód kialakításában is nagy segítséget nyújtanak.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is a betegségek megelőzésének fontosságát emelte ki. Éppen ezért  – mondta – a mentőszolgálat évek óta nagy hangsúlyt fektet a laikus életmentés megismerésének fontosságára, annak oktatására. Ennek köszönhetően az elmúlt két évben sikerült megduplázni a sikeres újraélesztések számát – emelte ki.

Úgy gondolom, hogy a gyerekeknek a szülők mutathatnak példát az egészséges életmód terén is, hogy a kicsik felnőve egészséges emberek váljanak. Minden eseményünkkel és aktivitásunkkal igyekszem lehetőséget teremteni arra, hogy beszélhessünk erről a fontos témáról.

Köszönöm mindenkinek, aki velünk tartott szeptember 22-én az EgészségPART-on!

Az esemény fotói megtekinthetőek itt!