A május 22-én, vasárnap gyönyörű, május végi időben megrendezett I. Újbudai Focimajálison közel 1000 gyermek, kísérőtanáraik, szüleik vettek részt az ország minden tájáról. A nagyobbak barátságos mérkőzéseken mérhették össze tudásukat, az ovisok pedig az OVI-FOCI Alapítvány által felállított akadálypályán végezhettek különböző ügyességi feladatokat. A megnyitón Király Nóra, ötletgazda elmondta, hogy hatalmas öröm számára ez a siker, ez a lelkesedés, amit a sok csillogó szemű gyerekektől kap. Bízik benne, hogy az üzenet eljut a válogatott tagjaihoz és erőt ad nekik az EB-n való sikeres szerepléshez. Simicskó István, honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője a sport fontosságára hívta fel a figyelmet. „Ez egy igazi ünnep ma. A foci EB egy olyan esemény, amire minden magyar oda figyel majd. Bízzunk benne, hogy ez is hozzájárul majd ahhoz, hogy minél több kisgyermek válassza sportjául a labdarúgást.” A rendezvényen részt vett Stieber Zoltán és Nagy Ádám válogatott labdarúgók. Utóbbi sportolót megrohamozták a gyerekek és két órán keresztül aláírásokat osztogatott és fényképezkedett majd Szabó Tünde, sportért felelős államtitkárnak segített a díjak átadásában. Ugyanis senki nem távozott üres kézzel Újbudáról. Minden csapat hatalmas ajándékcsomagokat, focilabdát, sportszereket kapott, a gyerekek egyenként érmeket, okleveleket és a Football Heroes kis figuráit kapták ajándékba. A záróünnepségen Nagy Ádám elmondta, hogy nagyon megható számára az a szeretet, amit a gyerekektől kap és biztos benne, hogy az egész csapatnak hatalmas erőt majd a sok szép pályázat, ami készült. A fődíjat, ami egy két személyes egyhetes franciaországi út az EB faluba és belépőjegy az Izland – Magyarország meccsre Pásztor Gyula nyerte, aki Kiskőrös Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola edzője. A győztes elmondta, hogy párjával fog utazni és egy héten keresztül naplót vezet az élményeiről, amit megoszt majd a nagyérdeművel.