Király Nóra Újbuda alpolgármestere

Apák napi ajándék a Ficsaktól


2017-06-18 16:18:32


 

Ingyen gokartozással és finomságokkal megrakott bőségtállal kényeztette az apukákat és a családokat a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) 2017. június 18-án, apák napján.

A szervezet alapítója, Király Nóra elmondta, fontosnak tartják, hogy minden év júniusának harmadik vasárnapján az édesapákról is megemlékezzenek. 

"Nagyon sok szó esik év közben az édesanyákról, és sokszor elfeledkezünk arról, hogy végül is az édesapa a család feje, ereje, védelmezője." - fejtette ki, hozzátéve, civil szervezetük célja, minél több emberhez eljuttatni meggyőződésünket, hogy "családban élni a legjobb dolog a világon".




"...minél többen válhassanak apává.."

Az eseményre megívást kapott Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár is, aki elmondta, hogy a kormány kiszámítható, biztonságos életet biztosít a családoknak, például azzal is, hogy csökkenti az édesapák terheit és hosszabb távon biztosítja megélhetésüket.

Hangsúlyozta továbbá, 2018 a családok éve lesz Magyarországon, a kabinet ezért mindent megtesz, hogy ezt az édesapák is érezhessék, akik egyik kezükben "az élet hajójának kormánykerekét", a másikban pedig azt pajzsot tartják, "ami mögé a család bebújhat".

Kiemelte, a kormány intézkedései közül ezt a célt szolgálja például a minimálbér csaknem duplájára, a szakmunkás bérminimum pedig több mint duplájára emelése 2010 óta, a családi adókedvezmények folyamatos bővítése, továbbá a fontos élelmiszerek, valamint az internet és az éttermi szolgáltatások forgalmi adójának mérséklése.

Az államtitkár aláhúzta továbbá, eddig 40 ezer család több mint 100 milliárd forint értékben vett igénybe otthonteremtési támogatásokat, és ennek keretében 10 ezer gyermek vállalására kötelezték el magukat. A kormány célja, hogy minél többen válhassanak apává, "hiszen apának lenni jó, sőt a legjobb, ami egy férfi életében történhet" - fogalmazott.

Beneda Attila a teljes foglalkoztatottság elérése szempontjából fontosnak nevezte, hogy a korábbi 12 százalék helyett már csak 4 százalékos a munkanélküliségi arány a férfiak körében.




Növekedett a házasságkötések száma


Szintén a vendégek között szerepelt Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos, aki az elmúlt időszak egyik legnagyobb eredményének nevezte, hogy a 2010 előtt folyamatosan csökkenő házasságkötések száma 40 százalékkal növekedett a kormányváltás óta.

Kiemelte, ez azért nagyon fontos, mert a házasság a sok válás ellenére is nagyobb biztonságot nyújt a gyerekeknek és az egész családnak. A kormánypárti politikus aláhúzta továbbá, a családok Magyarországon nagyobb támogatást kapnak, mint például Angliában, Írországban vagy akár Ausztriában.




"Mi, fiúk egy kicsit talán gyávák vagyunk gyermeket vállalni, mi halasztjuk egyre tovább ezt a kérdést, a feleségeink, barátnőink azok már benne lennének" - fogalmazott Révész Máriusz, azt kívánva, az apák napja ráirányítja a figyelmet arra, hogy apának lenni jó, és nem szabad lemondani a gyermeknevelés élményéről.


Az apukák mellett, közismert apukák (vagy majdani apukák) Harsányi Levente, Árpa Attila, Sohonyai Attila,  Tabáni István, Tordai István mérették meg magukat a gokart pályán.






Az apukákra mindig nagy szükség van


"Jó volt látni, ahogy a komoly, felnőtt férfiakból, előbújt az egykori játékos fiú, és csillogó szemmel, lendületes versenyszellemmel rótták a köröket a pályán, majd lóerőkkel és hasonló fiús témákkal kapcsolatos beszélgetésekbe merültek.

Nagyon boldog apák napját kívánok minden édesapának, akikre a család életének minden szakaszában nagy szükség van!” – mondta végül a FICSAK alapítója, a rendezvény szervezője, Király Nóra.



Megosztom:




Vizes VB 2017 banner

Női lélek férfi szemmel banner

Családszervezetek I. Adventi Vására banner

FociEB banner

Minden napok női szemmel banner

FICSAK banner

Fidesz banner