Király Nóra Újbuda alpolgármestere

A Nagykövetasszonyok Klubján


2017-08-31 13:18:34


A Fiatal Családosok Klubjának alapítójaként kapott meghívást a rendezvényre Király Nóra, aki örömmel mutatta be a FICSAK-ot, illetve az elmúlt fél évben szervezett rendezvényeit a jelenlévőknek.


                                                    


„ Büszkén beszéltem a legnagyobb eredményeinkről, mint például az országos szurkolói pályázatunk, amelyet gyerekek részére hirdettünk a Vizes VB kapcsán, az országos és nemzetközi fesztiválokon való megjelenéseinkről, az édesapák apák napi köszöntéséről, a családokat segítő táborokról, az úttörő rendezvényeinkről, mint például a Mama-baba pad, és egyéb, családok, különösen a fiatal édesanyák érdekeit és az egészséges életmódot segítő eseményekről” – mondta Király Nóra, a FICSAK alapítója, aki hozzátette: országhatáron belül és kívül is szervezik egyesületüket, mert noha a kormányzat sokat tett az utóbbi hét évben a negatív demográfiai trendek megfordításáért, ezt a célt csak összefogással lehet elérni.


Családbarát intézmény


                                                    


A rendezvényt Novák Katalin államtitkár asszony is megtisztelte, aki szerint az állam családbarát voltának az élet minden területén meg kell jelennie, érezhetővé kell válnia.


Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért, valamint nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.  "Mi, a közigazgatás oldaláról lehetünk példamutatóak, lehetünk élenjáróak, és mondhatjuk azt, hogy magunkon kell kezdenünk a családbarát munkaerőpiac kialakítását” - fogalmazott.

Mint mondta, olyan minősítési rendszer kialakításán dolgoznak, amelyben az érintettek véleményezhetik egy intézmény családbarát voltát. Példaként említette, hogy a Magyarországon ma még kevéssé elterjedt részmunkaidővel vagy távmunkával, rugalmas foglalkoztatással enyhíthetnek a munkaerőhiányon.


Megjegyezte, ha nem is nagy a női nagykövetek tíz százalék körüli aránya, de "erős és gazdag csapatot" jelentenek. A nők vállát nagyobb teher nyomja a kisgyermekeikről vagy az idős szülőkről való gondoskodásban - fűzte hozzá.


                                                     


Bíró Rozália, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség női tagozatának elnöke arról beszélt: Romániában jóval kevesebb a női döntéshozó, mint a férfi, 1990-ben alakult pártjukban pedig csak 23 év múltán alakult női tagozat, ugyanakkor az előző ciklushoz képest hétről 14-re nőtt az RMDSZ-es női polgármesterek, egyről négyre a parlamenti képviselők száma.



Megosztom:




Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági Vására

Vizes VB 2017 banner

Női lélek férfi szemmel banner

FociEB banner

Minden napok női szemmel banner

FICSAK banner

Fidesz banner