Király Nóra Újbuda alpolgármestere

A vasárnapi Adventi Jótékonysági Vásár helyszínén tartottunk sajtótájékoztatót


2017-11-28 12:29:48





Ahogyan arról már többször beszámoltunk, december 3-án, vasárnap vásári hangulattal, kézműves ajándékokkal és színpadi programokkal váruk a közönséget a Millenáris parkban, a D épületben a Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági Vásár.


Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára elismeréssel szólt arról, hogy idén több, mint ötven civil szervezet, cég és közéleti szereplő fogott össze azért, hogy advent első vasárnapján a rászorulókon segítsen.


A Fiatal Családosok Klubjának alapítójaként elmondtam, hogy a szervezetek, cégek és közéleti szereplők saját maguk által készített ajándékaikat, többek közt karácsonyfadíszeket, szappanokat, mécseseket, adventi koszorúkat és mézeskalácsokat árusítják majd.

A bevételből a koraszülött kisbabák anyatejes táplálását segítjük a Melletted a helyem Egyesületen keresztül.


Fejérdy Zsófia, a családmarketinggel foglalkozó PromoBox Kft. tulajdonos-ügyvezetője hangsúlyozta: „Amikor a FICSAK előremutató kezdeményezése nyomán létrehozta a Családszervezetek Adventi Vásárát, az elsők között csatlakoztunk. Kiemelten fontosnak tartom, hogy minden magyar cég megtalálja azt a támogatási formát, amivel adni tud és ezáltal hatni is tud környezetére. A PromoBox fenntartható egyedi üzleti modellje a magyar családok segítése és informálása mellett lehetővé teszi a szülészeti osztályok támogatását is nap mint nap. A koraszülöttek áldozatos ellátása példaértékű hazánkban, így külön öröm számomra, hogy idén jobb ellátásukért gyűjthetünk, a teljes vásári bevételünk felajánlásával. Idén a tehetséges női vállalkozókat is szeretnénk támogatni, ezért fiatal vállalkozónőktől vásároltuk meg az általunk árusított termékeket."

A Millenáris park alapítása óta először ad otthont adventi vásárnak - emelte ki Glázer Tamás, az intézmény ügyvezető igazgatója, aki azt is felidézte, hogy a korábbi Ganz-gyár területén 1932-ben rendeztek utoljára karácsonyi vásárt, amelyet akkor dolgozói számára szervezett a vállalt.


Az adventi vásár helyszíne a D épület lesz, amely 1500 négyzetméteren ad otthon a rendezvénynek térítésmentesen.


Az egész napos programon lesz Ringató foglalkozás a kisgyerekekkel érkezőknek, játszóház a Szülők Háza szervezésében, fazekas bemutató, babakiállítás, nemezelés, gyöngyfűzés és karácsonyfadísz készítés is. A színpadon fellép az Iszkiri zenekar, a Lélekzuhany Gospel Kórus, Vastag Csaba, az Eszter-lánc mesezenekar és a Csepp-Csepel Táncegyüttes is.


Mi már nagyon várjuk! Találkozzunk december 3-án 10-18 óra között a Millenáris D épületében!


A részletekért kérem, keresse fel honlapunkat! www.jotekonysagivasar.hu




Megosztom:




Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági Vására

Vizes VB 2017 banner

Női lélek férfi szemmel banner

FociEB banner

Minden napok női szemmel banner

FICSAK banner

Fidesz banner