Király Nóra Újbuda alpolgármestere

Civilek együtt


2018-01-26 13:18:51



Ma a civil szervezetek képviselőit hívtuk egy közös egyeztetésre, beszélgetésre. 


A Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) alapítójaként köszöntöttem a megjelenteket és elmondtam, a célunk, hogy megvitassuk a jövőbeli programokat, kezdeményezéseket, amiket a családok évében szeretnének megvalósítani.






A sajtó képviselőinek elmondtam, hogy azt szeretnénk, ha minél többen megtapasztalnák, hogy családban élni jó, és így minél többen mernének gyereket vállalni.


Vendégünk volt az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin is, aki elmondta, a családszervezetek összefogása nagyban hozzájárul a családok éve sikeréhez.  Hangsúlyozta azt is, hogy szeretnénk minél több tartalommal megtölteni a tematikus évet, ezért a kormány igyekszik anyagilag és erkölcsileg is felkarolni a családszervezetek minél több kezdeményezését. 


A családok évének célja, hogy az ország minden szegletében, sőt az egész Kárpát-medencében megtapasztalhassák az emberek, Magyarország egy családbarát ország felé vezető úton halad.

Kiemelte még, hogy a családszervezetekben minden év a családokról szól, és a kormány is arra törekszik, hogy intézkedéseivel minél jobb helyzetbe hozza a családokat, és megerősítse őket abban, hogy családban élni jó.




Hangsúlyozta,  milyen rendkívül erős az családszervezeti háló és civil világ, amely hosszú évtizedek óta dolgozik a családokért.


Felhívtam a figyelmet a jövő hét végi Jégmajálisra, amelyet Dunakeszin rendez a FICSAK, és arra is, milyen programsorozattal készülünk a házasság hetére, valamint arról is szóltam, hogy anyák és apák napján is remek rendezvények várják a családokat.


Kutasi Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökhelyettese elmondta, a családok évében szeretnék bővíteni a nagycsaládos kártyával igénybe vehető kedvezmények listáját, tartanak gyermekjogi konferenciák, és workshopokat, amelyeken életviteli tanácsokkal látják el a nagycsaládosokat, valamint idén is kiosztják a családbarát önkormányzat díjukat.




Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke kiemelte, hogy nagyon jó az együttműködés a családszervezetek között, adminisztratív kérdésekben is sokszor egyeztetnek, és közös programokat is rendszeresen megvalósítanak.


Idén három kiemelt programmal készülnek: március 11-én szeretnék felállítani az egyszerre felemelt gyerekek világrekordját, Babára várva címmel meddőségi roadshow szerveznek, valamint kibővített formában. több helyszínen folytatják a Család és karrier előadássorozatukat.


Az egyeztetésen mások mellett részt vett a Férfiak Klubja, a Szülők Háza Alapítvány, a Magyar Női Unió, a Ringató, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, az Anyák az Anyákért Alapítvány, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és az Egyedülálló Szülők Klubja.



Programokban és résztvevőkben tehát nem lesz hiány! Mindenkit szeretettel várunk legközelebb a Jégmajálison,

Dunakeszin a Városháza mellett, február 3-án 14 órától!




Az eseményről bővebben: Itt olvashatnak!

 


Megosztom:




Házasság hete 2018

Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági Vására

Vizes VB 2017 banner

Női lélek férfi szemmel banner

FociEB banner

Minden napok női szemmel banner

FICSAK banner

Fidesz banner