Király Nóra Újbuda alpolgármestere

Eredmények, célok


A korábbi céljaink, ígéreteink megvalósulása, eredményeink

Immár 3. ciklusban képviselem az itt élőket az önkormányzatban. Az alábbiakban olvashatók azok a lépések, eredmények, amelyeket ígéretemhez híven megvalósítottam:


Játszótér program

- Két kutyafuttatót építtettünk 2014-ben Gazdagrét aljában, amelyeken kulturált körülmények között mozoghatnak, játszhatnak, találkozhatnak a kutyák és a kutyatartók
- Az utóbbi években minden évben felújítottunk egy játszóteret, és új, több korosztálynak megfelelő játékokat helyeztünk ki
- 2015-ben KRESZ-parkot is kialakítottunk Gazdagréten a Rétköz utca előtti területen
- A Torbágy utcai Dzsungeles Játszótér mellett fitneszparkot és futókört alakítottunk ki


Óvodák, bölcsődék, intézmények

- Emeltük az óvodák, bölcsődék férőhelyeinek számát
- Az intézmények felújítása folyamatosan, lépésről-lépésre zajlik
- Felújításra került a Szivárvány óvoda kertje
- A Törökugrató utcai óvoda nyílászárói cserére kerültek
- A Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola nyílászárói részben cserére kerültek
- Kormányzati intézkedés nyomán új típusú bölcsődei ellátási formák jöttek létre, ezekről itt olvashatnak: http://csalad.hu/2015/11/21/a-mini-munkahelyi-es-csaladi-bolcsodek-letrehozasanak-kriteriumai/
- Gazdagréti Közösségi Ház rendbe tétele


Piac

- Ígéretemhez híven 2011 februárjától piac üzemel a Szent Angyalok templom mellett, a Gazdagréti út 13. szám alatt
- A piac területe számos kulturális, közéleti programnak ad helyet
- Részletek a https://www.facebook.com/gretipiac/
- A termelő piacon minden alkalommal akciós valamelyik termék, zöldség, vagy gyümölcs, ill.
- kedvezményes burgonyavásárokkal,
- kedvezményes muskátli vásárokkal és
- kedvezményes fenyőfavásárokkal könnyítjük a helyiek megélhetését, javítjuk közérzetüket


Sas-hegy

- A természetvédelmi terület nem önkormányzati tulajdon, de a kerület vezetése folyamatos és kiváló kapcsolatot ápol a fenntartóval
- Szemétszedési, karbantartási programok zajlanak rendszeresen a terület ápolása érdekében
- Önkéntes akciókkal az önkormányzat munkatársai is elősegítik a terület tisztán tartását
- Madárbarát programot indítottunk és a Sas-hegyi Természetvédelmi Terület ingyenes látogatását biztosítottuk a Pitypang Óvoda és a Csíkihegyek Általános Iskola gyermekeinek


A közlekedés rendezése

- A Budaörsi út közlekedésének rendezése megtörtént, az áteresztőképessége bővült, buszsávot is kialakítottak az úton
- A Budaörsi út mentén, az M7-es autópálya alatt kétszintes közlekedési csomópont épült
- Mindezen beruházások alapján csökkent a lakóterületekre nehezedő forgalmi nyomás, csendesebbé, nyugodtabbá váltak a kis utcáink


Csapadékvíz elvezetés

Sasad és Sas-hegy csapadékvíz elvezetési rendszerének kiépülése régóta várat magára, azonban az elmúlt évben megvalósult beruházással lehetővé válik. Az összegyűjtött csapadékvizet a Határ árok fogadja majd be a jövőben. Ennek az ároknak a medermagasítási munkálatait végeztük el, ami feltétele bármilyen sasadi, sas-hegyi csatornarendszer engedélyezésének. Ennek a megvalósítására fordította az önkormányzat az elmúlt évek forrásainak nagy részét.
Az Irhás árokban megoldódott a csapadékvíz-elvezetés problémája, ehhez kapcsolódóan megépült a járda is a biztonságos közlekedés érdekében.


Köztisztaság, virágosítás, közterületek

- Rendszeres lakossági szemétgyűjtési akciókat szervezünk a közterületek megtisztítása, rendben tartása érdekében
- Minden évben ingyenesen virágpalántákat biztosítunk a gazdagréti társasházak részére
- Muskátli és egyéb palánta akciókkal segítünk a lakosságnak a kertek, közterületek barátságosabbá tételében
- Felszámoltuk a szelektív hulladékgyűjtő szigeteket, amelyek vonzották az illegálisan lerakott szemetet, tisztán tartásukat nem lehetett megvalósítani
- Házhoz-menő szelektív hulladékgyűjtési rendszert alakított ki a főváros, amelynek működése biztosítja valamennyi háztartás szelektív szemetének az elszállítását
- 50 új padot, új szemeteseket helyeztünk ki a közterületekre
- A Csíkihegyek Általános Iskola előtti tér egy ivásra alkalmas kutat és modern, szép burkolatot kapott
- Felújításra került a Nagyszeben tér is
- Aszfaltburkolatot kapott a Rákó utca (Bodajk és Brassó utcák közt), Szent Kristóf utca (részlegesen), Ramocsa utca (a Ratkóc és a Rétköz között)
- Gyalogátkelő létesült a Gazdagréti úton (Nagyida utcánál)
- Megújultak a járdák a Gazdagréti téren, Olasztelek lépcsőn, a Rétköz utcán, Szent Kristóf utcán, és az Irhás árokban)


Közbiztonság:

- A Gazdagréti lakótelepen kialakítottuk a térfigyelő kamerák komplex, modern rendszerét, így egyetlen bűnelkövető sem távozhat észrevétlenül. Ez növeli a lakótelepen élők biztonságérzetét
- A lakótelep mentén elhelyezkedő parkolóhelyeket - lakossági igény alapján – szintén térfigyelő kamerákkal láttuk el
- 2014-től kezdve újra működik a gazdagréti körzeti megbízotti (KMB) iroda, ahol több rendőr teljesít szolgálatot
- A KMB iroda mellett polgárőr irodát is kialakítottunk, amelyben folyamatos ügylet van
- 2014-ben létrejött egy új, a teljes kerületet lefedő polgárőr egyesület, amelynek létszáma, a tagok képzése folyamatosan növekszik
- Az új polgárőr egyesület gazdagréti tagjai aktív és rendszeres szolgálatukkal elősegítik a terület közbiztonságát
- A polgárőr egyesületek működését, fejlődését az önkormányzat kiemelten támogatja, munkájukat segíti
- A rendőrség működését fejlesztését minden évben nagy összeggel támogatja az önkormányzat
- Közbiztonsági fórumokat rendezünk, amely az aktuális problémák megoldásán kívül egyfajta ötletbörzeként segíti munkánkat
- Nyílt napokat szervezünk a Gazdagréti Körzeti megbízotti irodában
- Szintén lakossági igényre megerősítettük a nyugdíjasház körüli közvilágítást, ezáltal nagyobb biztonságot kaptak az idősek


Egészségügy

- A Gazdagréti tér 5. sz. alatti gyermek háziorvosi és védőnői rendelő felújításra, akadálymentesítésre került
- A Gazdagréti téren ügyeletes gyógyszertár kialakítását kezdeményeztük (Gazdagréti Gyógyszertár)
- Egészségügyi szűrésekkel, tanácsadásokkal tarkított egészségnapot rendezünk a piacon
- Segítséget nyújtunk, támogatjuk a Szent Kristóf rendelő minden évben megrendezett egészségnapját,
- Minden ősszel Egészségpart címmel nagyszabású egészségmegőrzéssel kapcsolatos rendezvényt szervezünk a Feneketlen-tó partján, ahol ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadásokkal, előadásokkal várjuk a családokat


Sport

- Gazdagréten ovis judo edzések elindítását kezdeményeztük, Hadfi Dániel Európa bajnok cselgáncsozó vezetésével
- A Csikihegyek Általános Iskolában Judo terem megnyitását tettük lehetővé
- Ping-pong edzésekkel, új asztalok vásárlásával segítjük a senior korosztály mozgását, közösségépítését
- Több, mint ezerötszáz fős sportrendezvényt szerveztünk „Újbudai Focimajális” címen


Rendezvények

- Aktívan részt veszünk a Gazdagréti Halászléfőző versenyeken, ill.
- A gyermeknapi rendezvényeken,
- Minden nyáron sporttábort szervezünk
- Évente kétszer futóversenyt tartunk a gazdagréti futópályán
- Minden év júniusban Szent Iván Napi programokkal formáljuk közösséggé a helyieket


Civil szféra

A közfeladatok rendszerének átalakulásában európai sajátosság, hogy az önkormányzatok nem tudnak minden feladatot felvállalni a rendelkezésükre álló szűkös anyagi lehetőségek miatt. Valamennyi érintett országban afelé mozdul el a közszolgáltatások rendszere, hogy egyre több feladatot a lakosság bevonásával, civilek által valósítanak meg, így biztosított az is, hogy valóban az emberek szükséglete, igényei legyenek a meghatározók. Újbuda, és különösen Gazdagrét, Sasad ebben élen jár, hiszen egyre több kulturális és sport programot valósítanak meg civil szervezetek. Ezen szervezetek létrehozását, működését különösen a szívemen viseltem, munkájukat folyamatosan figyelemmel kísérem, segítem, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a városrészben összetartó, egymást segítő közösség jöjjön létre.



Megosztom:




Vizes VB 2017 banner

Női lélek férfi szemmel banner

Családszervezetek I. Adventi Vására banner

FociEB banner

Minden napok női szemmel banner

FICSAK banner

Fidesz banner