Király Nóra Újbuda alpolgármestere

Magamról


Születésem óta a XI. kerületben élek, 25 éve Sasadon. Hatalmas büszkeség és megtiszteltetés számomra, hogy annak a körzetnek lehetek immár harmadik ciklusban a képviselője, ahol felnőttem. Ismerős itt nekem minden fa, minden bokor, a buszmegállók, az itt élő emberek.

Nagyon sok kedves emlék köt ehhez a vidékhez. 14 éves koromban költöztem szüleimmel és két testvéremmel az Oltvány árokba. A 8 évvel fiatalabb húgom logopédus, a kerületben lakik és dolgozik. Az öcsém másfél évvel fiatalabb nálam, ő pedig értékesítési managerként dolgozik a kerületben.
Az Arany János Gimnáziumban érettségiztem 1997-ben. Meghatározó volt számomra az ott töltött négy év, öt barátnőmmel azóta már több mint 10 gyermeket terelgetünk.
A Vendéglátóipari Főiskolán szereztem közgazdász diplomát és itt mélyültem el a főzés, sütés tudományában, amit anyukám mellett már kisgyerek korom óta folyamatosan gyakoroltam.
A főiskola után felvételt nyertem a Közgazdaságtudományi Egyetem politológia szakára. A közélet már gimnazista korom óta érdekelt, a jobboldali beállítottság pedig soha nem volt kérdés a családunkban. Az 1998-as kampányban kezdtem el aktívan segíteni, szórólapozni, rendezvényekre járni. A 2002-es vereség után léptem be a XI. kerületi Fidelitasba, majd pár hónappal később a Fideszbe. 2004-től voltam a gazdagréti és a sasadi körzet területfelelőse, ami azt jelenti, hogy 30-40 aktivistával én szerveztem a kampánymunkát. 2006-ban indultam először az önkormányzati választásokon és legnagyobb meglepetésre sikerült megnyernem a körzetet.

2014 őszén immár harmadszor nyertem el az emberek bizalmát az önkormányzati választásokon, így a most következő ciklusban ismét én képviselhetem a 16-os választókerület polgárainak érdekeit a testületben.
Az új ciklus új kihívások elé is állított, 2014 őszén a képviselő testület alpolgármesterré választott, és dr. Hoffmann Tamás polgármester úr két igen felelősségteljes terület felügyeletét bízta rám: a kerületi közbiztonság és az egészségügy irányítását.

A 2006-os év meghatározó volt számomra: ez év júliusában ismertem meg férjemet Erdélyben, a hargitai havasokban. A szerelem első látásra kapcsolatunkat hamarosan követte csodálatos esküvőnk, majd szép sorjában a gyermekeink: Andris 2007 júniusában, Balázs 2008 novemberében, Zsuzsanna 2010 májusában, Julianna 2012-ben és Krisztina 2015-ben.

Sok-sok segítséggel és rengeteg szervezéssel tudom összeegyeztetni a munkámat a családommal, ami ötgyermekes anyukaként sokszor nem könnyű feladat. Szerencsére a szüleimtől öt perc sétára lakunk, ők és a húgom bármikor hadra foghatók. Természetesen a férjem is minden segítségre készen áll. Szerencsés ember vagyok, hogy meg tudom ezt így oldani. Anyának lenni hatalmas boldogság, de a munkám nélkül nem lenne teljes az életem.


Megosztom:




Vizes VB 2017 banner

Női lélek férfi szemmel banner

Családszervezetek I. Adventi Vására banner

FociEB banner

Minden napok női szemmel banner

FICSAK banner

Fidesz banner